Az egész azzal indul, hogy kurvára kell akarni. Nagyon. Nem arról van szó, hogy néha átfut az agyadon, hogy kéne csinálni valamit és ez akár a futás is lehetne. Ez ugyanis nem lesz elég. Az első pár futás ugyanis garantáltan szarul fog menni. Fájni és szúrni fog minden.. Na most, ha nem is akartad igazán, itt játszi könnyedséggel le is húzhatod a futós karriered a klotyón. Ennyi volt, az életben nem fogsz huzamosabb ideig, sokat futni.  A "nem nekem való" innentől kezdve teljes erővel alá is van támasztva. Ezért ha nem akarod igazán, inkább hagyd, várj még vele.

Szerintem akkor állsz jól, ha onnantól kezdve, hogy szöget üt a fejedbe a futás gondolata legalább 2-2,5 hétig még biztosan nem indulsz el. Ezen időszak az u.n. mentális rákészülés. Jó esettben naponta eszedbe jut a futás. Látod magad ahogy haladsz, böngészed a térképet, hogy merre fusd életed első körét. Megnézed az interneten hogyan kell futni, betegesen bambulod a melletted elfutókat, elképzeled magad ahogy te is ott futsz. Méterről-méterre megtervezed és fejben többször is lefutod a TÁVot. Aztán bekarcolod a naptárba a napot is. A napot amikor kimész futni.  Ha itt tartasz, akkor állsz készen. Készen arra, hogy fuss. 

Én még egy métert nem mozdultam el, amikor már teljes erővel csontra rá voltam kattanva arra a tényként kezelt megállapításra, hogy futni fogok. Nálam legalább is így indult. Nem volt még futócipőm sem, meg semmim sem, csak a kőkemény elhatározásom. Persze meg volt a saját betonkeménynek gondolt elképzelésem arról, hogy milyen erőnléttel kell rendelkeznem és milyen feltételeknek kellene megfelelnem  ahhoz, hogy futni kezdjek. Ez mondanom se kell, nagyjából köszönő viszonyban sem volt azzal, ami ténylegesen minimálisan kell ahhoz, hogy lemenj az első körödre. Olvastam akkoriban hosszas leírásokat arról, hogy milyen futócípőt vegyél, meg milyen GPS-es órát vegyél. Drága mulatság, de ez kell ahhoz, hogy el kezdj futni. A fogyasztói társadalom részeként meg voltam győződve arról, hogy ez parasztvakítás. Csak az elhatározás kell, minden mást csak rám akarnak beszélni, hogy vásároljak. Úgyhogy nem vettem, még futócipőt sem, de számoltam a napokat, hogy mikor jön el az első futásom napja.

Ami egy kör volt itt a lakótelepen. 600 méter volt és csúfos kudarc. 200 méter után a tüdőm feladta. Konkrétan nem jutott keresztül rajta levegő én hiába próbáltam még bőrön át is lélegezni, a pulzusom a fejtetőmet verte és ha jól emlékszem, a jobb vádlim meg is húzódott. 200 méter alatt. Viszont annyiba állati büszke voltam magamra, hogy a táv 1/3-át kevesebb, mint 1,5 perc alatt megtettem. Csakhogy onnantól kezdve nem tudtam tovább futni. Akkor ezt totális lemerülésnek éltem meg, nem tudtam az okát, de a biztonság kedvéért a fent maradó 400 métert lesétáltam. Nem voltam elégedett. Napokig tartó fantáziálásaim során nem ilyen futást képzeltem el magamnak. Ki kellett küszöbölnöm a csorbát. Ez cirka 4 éve volt...

Másnap még inkább éreztem, hogy hiába volt a hosszas rákészülés, valami el lett cseszve. Igazi hősnek kéne éreznem magam, ehelyett azonban vénemberként totyorogtam össze-vissza mert 200 méter futás után olyan izmaim fájtak, amelyeknek a jelenlétét eleddig nem is éreztem.  Nos, mivel világ életemben arra tanítottak, hogy ha először kudarcot is vallasz (valljuk be, ez kudarc volt) készülj fel jobban aztán mihamarabb javítsd ki, elkezdtem felkészülni. (Még mindig mereven elutasítottam, hogy futócipőre költsek) Először is rátaláltam erre a videóra, amiből megtanultam levegőt venni futás közben.(Későbbi olvasmányaimból tudtam meg, hogy a videóban látható alap légzési metódus előbb-utóbb magától jön, de nem bíztam a véletlenre, mihamarabb javítani akartam)

 A videó egyszerűen, különösebb tudományos sallang nélkül megtanít 2/2-es légzés ritmusra, ami kezdőként teljesen megfelelő.  Ennyivel persze nem állt meg a felkészülésem. Rengeteg videót megnéztem a helyes lépésről, a testtartásról, mindenről amiről csak találtam anyagokat. Ki kell jelentenem, hogy a futás elméletét, miszerint, hogyan kell futni, minden további nélkül össze lehet szedni az internetről. Én is így tettem. Engem gyakorlatilag a legutolsó időkig soha nem tanított senki futni ( amióta a városi futóklub tagja vagyok, kikérem és megfogadom nálam jobb futók tanácsát) Mindent magamtól szedtem össze a netről, lestem el más futóktól, vagy kísérleteztem ki saját magam. Ez, ha nem akarsz igazán futni már a legelején, nem fog menni. Miután rájössz, hogy nem tudsz futni (márpedig senki sem úgy született, hogy hatékonyan tud futni), ott csak egy hajszál választ el attól, hogy fel is adod. Itt jön ki az amivel az egész irományt kezdtem, tekerj vissza! :-) 

Az első kísérletem után 3 nappal mentem le újra. Ugyanarra a pályára, de vakmerő módon már két körre. Az első kört, emlékszem, katasztrófálisan lassan futottam le, viszont kiválóan hozva a videóban is látható légzésritmust. (Egyébként, hogy berögzüljön, évekig így vettem a levegőt gyaloglás közben is és mind a mai napig gyakran előfordul.:-) )  A második kör felénél már nem figyeltem a ritmusra el is szállt a légzésem és a pulzusom is, viszont kurvára  boldog voltam. Megállás nélkül lefutottam 1 km-et 8perc 21 alatt. Vérszemet kaptam.

Rengeteget olvastam a futásról. Gyakorlatilag minden cikket elolvastam magyarul és angolul ami megjelent. Fórumokat kezdtem el követni, weboldalakra kezdtem el járni. Kerestem olyan emberek ismeretségét akik nálam jobban futnak. És fejlődtem. Gyakorlatilag 3 héttel az első futásom után már naponta elmentem futni. Már egy hosszabb másik pályán. Naponta futottam 3,5 km-et. Rá találtam a pulzus kontroll technikájára.(erről talán még értekezem majd később) Még egy olcsó pulzusmérős órám is volt. A távok növekedése mellett a részidők is csökkentek.. Nem volt ritka a 6:30-as ezres kevesebb, mint 1 hónappal az első futásom után. Úgy hogy minden nap lent voltam 3-4 km-t futni. Ez lett a vesztem....

Persze nem egyik pillanatról a másikra történt. Éreztem én, hogy valami stimmel többnyire bokában. Minden futás után fájt. Nem törődtem vele, sőt gyakran büszke is voltam a fájdalomra, erősödik a bokám!  Legalább is ezt gondoltam magamban. Aztán egy tavaszi reggelen már úgy mentem le futni a szokásos körömre, hogy nem múlt el az előző napi fájdalom. Néhány száz méter után a boka ízületem teljes egészében felmondta a szolgálatot. Először csak minden lépésre rogyadoztam, mint amikor földrengés van és ki akar alólad menni a lábad. Aztán amikor megálltam, hogy ennek így már fele sem tréfa egész egyszerűen eldőltem, bele egy bokorba. Alig bírtam hazamászni. Hetekig a menés is nehezemre esett. A lépcsőzés kínszenvedés volt. Ez volt az egyetlen súlyosabb sérülésem. Parkoló pályára kellett tennem magam, futásról szó sem lehetett. Még ekkor is azt folyt egyébként mindenhonnan, hogy vegyél futócipőt, mert anélkül szétbaszod a lábad. Még ekkor sem futócipőm ugyanis. Meg is lett az oka a boka ízület elpusztulásnak. Hülye gyerek, futócipő!!!!  Sürgősen be kellett szereznem egyet. 

A legelső futócipőnek nevezett lábbelim egy LIDL-ből 5500 Ft-ért beszerzett Crivit Sport volt. Azt gondoltam, hogy amíg teljesen meg nem gyógyul a bokám jó lesz ez. (Más tészta, hogy, több, mint 1200 km-et futottam benne, szinte minden gond nélkül.) Aztán meggyógyult a bokám és újra kezdtem a futást. Ésszel. Hetente csak háromszor mentem le. Nem nyújtottam a távokat, betartottam a pulzuskontroll szabályait. Nagyjából ekkor léptem be a városi futóklubba a Szigetszentmiklósi Gepárdokhoz. Szinte minden hétvégén velük jártam el hosszúzni, a klubbal futottam le életem első félmaratonját is. Nem volt túl rég, még mindig emlékszem rá. Nagyon büszke vagyok rá, hogy abba a csapatba tartozom.Alkalmanként ekkor már 7-10 km-et simán le tudtam futni.

Az ésszel, lassan, lépésről lépésre elv bevállt. Soha többet nem sérültem le. Egyértelművé vált számomra, hogy nem a cipő hiánya vagy a rossz cipő miatt ment taccsra a bokám. A "hirtelen akartam túl sokat" miatt. A Lidl-ből beszerzett kajlimat csak azért dobtam ki, mert egész egyszerűen szét ment, de erről már értekeztem egy régebbi posztban is, itt

Szépen lassan fejlődtem, nem kapkodtam. Egyre többször megfutottam üzembiztosan a félmaratont sőt, még túl is léptem rajta. Hogy hol tartok most?

1. Miután letettem a cigit, szeretném szignifikánsan feljavítani a tempót, lévén elvileg most már bírom tüdővel. Jelenleg az átlagos utazósebességem (persze, ha jól megy minden akkor) olyan 5:45-5:50 körül van. Ezt le kellene vinnem 5 körüli szintre. Ha jól csinálom a dolgot egy éven belül meg lesz.

2. Eddig a leghosszabb táv amit a végén már komoly nyekergéssel, de levittem, az 35 km. Gyakorlatilag különösebb nehézség nélkül lefutok egy félmaratonnyi távot. Jelenleg a hosszú futásaim többnyire a 25 - 30 km közötti sávban végződnek többnyire. Szeretném még a negyedik iksz előtt felhúzni ezt 42 km-re. Igen szeretnék lefutni egy maratonnyi távot.

Itt tartok most. Mind a mai napig tanulom és gyakorlom a futást. Igyekszem minél többet fejlődni benne. Ezek mellet, ahogy egy pár poszttal lentebb kifejtettem, masszív futásfüggő is vagyok. :-D 

Ti hol tartotok? Merre szeretnétek fejlődni?

Itt van még egy remek videó, ami nekem nagyon sokat segített:

.Tömör lényeg?  

Teljesen átlagos földi halandó vagyok. Semmiféle kimagasló futással kapcsolatos fícsőrrel nem rendelkezem. Mégis legyőztem magam. Számtalanszor. Hagyhattam volna magam földbe döngölni és megadhattam volna magam. Néha valóban vesztettem csatát, de az esetek legnagyobb részében én nyertem. Harcossá változtam, nyerni akarok újra. Le akarom győzni magamat újra. Ez hajt, ez vezérel,,,,