Az egyetlen értékelhető dolog abban, hogy összevesztem ma  a párommal az, hogy elborult tőle az agyam. Nekifutásból pont leszartam, a 3 hét kihagyást a még mindig szedett gyógyszert a szélvihart és kimentem egy pár körre.Tisztában voltam vele, hogy nem fogok még rekord közelébe sem érkezni sem távban, sem időben, sem semmiben. Három hét szünet (tüdőkórság) három napi konstans zabálás (karácsony) után egyetlen dolgot szerettem volna: hogy kitisztuljon a fejem és ne döntsek úgy egy kérdésben, hogy a döntésemet később megbánom.

Nem döntöttem úgy, de ez nem téma  blogban. Az viszont igen, hogy a Kéktóra mentem le. 420 méteres futópálya - 10 kör. Ez volt az elképzelés. 11 kör lett belőle meg hazafelé is futás. Ez lett a vége:

Lassú, jól eső futás volt. Nem siettem. Egyrészt nem akartam túlerőltetni magam, de ami ennél is fontosabb, nem volt szabad annyira megizzadnom, hogy átvizesedjen a rajtam lévő négy réteg. Vigyáztam magamra, amennyire csak lehetett. Még nem gyógyultam ki 100%-ban  tüdőkórságból. Nem cél, hogy visszaessek. 

Jó lett, elégedett vagyok. Valószínűleg ugyanekkora távra lemegyek holnap is egy kicsit.