Pénteken sikerült egy jókora adag dühöt begyűjtenem. Olyan igazi mindent átjárót. Ennek örömére úgy mentem neki a hétvégi hosszú futásnak, hogy itt és most szarrá futom magam. Majdnem sikerült is. A lefutott kicsit több, mint 32 km, az eddigi második leghosszabb távom. Ha nem ígértem volna meg otthon, hogy délre hazaérek, még többet is mentem volna. Így ki tudtam adni a gőzt és még azzal együtt is tökre meg voltam elégedve magammal, hogy lerohadt a lábam mire hazaértem Gyakorlatilag alig bírtam rajta állni.(a lábamon)

Vasárnap csináltuk a nagy körözős őrület második fordulóját. A dolog tombolával indult. Beszarás, de azok között akik részt vettek a vasárnapi futáson a klub főnöke kisorsolt néhány kupont, de ami a lényeg. Fődíjként egy futóernyőt. Tippelj baszd meg ki nyerte meg? ÉN! Nyertem egy futóernyőt. A büdös életben nem gondoltam volna, hogy nekem ilyenem valaha lesz, de ez egy bazi high tech cucc és hát most már nekem is van egy:-D Azt ugyan nem tudom, hogy mikor fogok ernyővel futni, de biztos ami biztos, most már ha kell, elő tudok venni egyet.:-D

A futás egyébként váltakozó intenzitással ment. Három kört futottam egy hosszabb körön (8 km), a fent maradó 8km-et azonban a kisebb 740 méteres körön futkároztam össze. Az első 8 km-es körön még nem volt különösebb probléma, egyedül is simán lefutottam. A másodikra már társult hozzám néhány cimbi, így egymást „tépve” rángatva toltuk le a távot. Utána helyben keringtem egy darabig, végül az utolsó nyolcast már csak ketten vittük le Orsival. Igazi kurva kemény vesszőfutás volt.

Az a fajta, amikor rohadtul elfáradtál (a meleg, a beton, az akkor már 3,5 órája gyakorlatilag konstans futás), alig vonszolod magad, de nem állsz meg, mert 2 másodperccel azután, hogy az izmaid érzékelik, hogy állnak, azonnal kezdenek merevedni. Igen durva érzés,az, hogy már majdnem összecsuklasz, ugyanis a megmerevedett lábaid nem tartják meg a súlyodat, de hirtelen újraindulsz és az agyad leadja a parancsot a lábaknak, hogy futás van baszd meg. Azonban a lábaid elsőre nem fogják a parancsot, hanem elkezdenek össze vissza kalimpálni… Aztán helyre állnak a dolgok és újra futsz. Ebben az állapotban vittük le az utolsó 8 km-et, gyakorlatilag egy szót sem szólva a másikhoz. De meg lett.

Amikor már a frissítőponton haldokoltam, azért átfutott az agyamon, hogy menni kéne még egy kört. Hajszál hiányzott. Ha nem 11:50 van hanem 10:50-en valószínűleg el is indulok. Nem biztos, hogy végig tudtam volna futni, lehet, hogy bedőltem volna az első bokorba, de akkor is nagyon el akartam indulni. Mindegy, majd következőnek.

Otthon izomláz, kripliség, hulladékság. Furcsa egyébként. Az izomlázam mérhető hőemelkedést okozott. Mostanra már egyébként nagyjából elmúlt minden bajom, a combom fáj egy kicsit. Holnap és csütörtökön futni kell. Hétvégén jön Ócsa! Fontos, hogy jól szerepeljek. Várom nagyon.

A hétvégi 32 km-el egy régebbi posztban megfogadott tervemet elsőre teljesítettem is. Akkor abban maradtam, hogy fejlődés gyanánt emelem a heti mennyiséget. 50km-re. Na most, 53 km lett. Ügyes vagyok, ez tőlem nagyon sok. Büszke is voltam magamra egy egész keveset. A dühömet egy öklössel azért beküldtem. Hozzá teszem, csak én tudom, hogy miről és kinek szól. Elpárolgott. Merő érdektelenség vette át a helyét. De ez egy másik blogba való másik történet.

Következőnek tehát kedden lesz futás és csütörtökön. A gyűjtőmunkázós témák valószínűleg nem készülnek el ezen a héten sem, de nem baj. Nem határidősek és hát senki sem sürget..